Irány Brüsszel

Történt, hogy hosszú-hosszú egyeztetések után,

(- van kedvetek jönni?

- mehetünk?

- mikor jönnétek?

- április 6. jó?

- ok.

- ok.),

megérkeztek Cápáék Belgiumba. Egy gyors transzfert követően már Brüsszelben is voltunk és mivel reggel érkeztek, úgy gondoltuk gyorsan összedobunk magunknak valami meleg ebédet, amolyan stratégiai mennyiségben, hogy később ne legyen már gondunk sütéssel, főzéssel. Így egy gyors bevásárlást és az itteni magyar bolt meglátogatását követően elkészült a stratégiai mennyiségű rakott krumpli. Az ebéd és egy rövid pihenő után viszont nyomban nyakunkba vettük Brüsszel EU-s felében található szigorú és rendezett irodaházak által határolt kesze-kusza utcáit, amelyek cseppet  egyhangú hangulatát sokszor dobja fel, teszi egy picit ember közelibbé egy-egy szépen, rendben és tiszán tartott, tavakkal és vadlibákkal tarkított park látványa. A Cinquantenaire parkon végigsétálva eljutottunk a Külügyi Szolgálat épületéig, ahol dolgozom. Ugyanitt található a Berlaymont, az EC székháza, valamint az ET székháza is. Innen a Parc Léopold-on keresztül eljutottunk az EP épületéhez.

Az EU-s negyedből a Bruxelles parkon keresztül a történelmi óváros girbe-gurba, hangulatos holland, belga stílusban épült, nagy ablakos, "tégla mintás" házakkal határolt utcáira vezetett utunk. Természetesen azonnal a Grand place-ra siettünk, ami valljuk meg, első látásra mindenképpen lenyűgöző. Még másodikra is az. Abban igaza van Cápának, hogy lehetne egy picit nagyobb ez a tér, de azért így sem rossz. :)

Néhány csodálkozó pillantás és fénykép elkészítése után egy kis utcán elindultunk a nagy, a hatalmas, a kolosszális pisilő kisfiút megnézni. Erre az élményre szándékosan nem készítettem fel őket, hiszen ezt mindenkinek saját magának kell megélnie, véleményt alkotni róla. Így aztán ha tudni szeretnétek az ő véleményüket a belga nemzeti jelképről, őket kell megkérdeznetek...

A napot ezután Brüsszel és a Grand place éjszakai fényjátékának megcsodálásával és néhány jól megérdemelt delirium thremens-szel a Deliriumban zártuk. 

Vasárnap hihetetlen időnk volt. Hét ágra sütött a nap, ami errefelé, hát hogy is mondjam, nem sűrűn fordul elő. Szóval nekiiramodtunk, hogy meglátogassuk a csatornákkal átszőtt, jó öreg Gent, vagy Ghent városát, ahol annyi mindent láttunk, hogy le sem győzöm írni. De volt nálunk fényképező. :)

Sajnos  nekem hétfőn és kedden már dolgoznom kellett, így ezekről a napokról nem tudok érdemben beszámolni, de ha jól tudom, nem érezték rosszul magukat Ildiék akkor sem. Gyertek máskor is! :)

Szánom-bánom, de az utóbbi időben nem nagyon volt ihletem, ezért nem jelentkeztem újabb beszámolókkal. Most sem állítom, hogy ellenállhatatlan közlésvágyam lenne, de semmiképpen sem szeretném veszni hagyni ezt a kis blogot. Másrészt nagyon örültem, hogy többen számon kértétek már rajtam a folytatást, ami azt jelenti, hogy szívesen olvasgattok arról, hogy mi is történik velem itt, a világnak eme szegletében. Ennél több pedig természetesen nem is szükséges az újabb bejegyzés időszerűségének bizonyságához.

Ahogy már sok korábbi posztomban is ráaggattam egy-egy újabb birtokos jelzőt Európa fővárosára, ezt a sorozatot folytatván nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy Brüsszel a nyelvek fővárosa is. Mint megtudtam, hivatalosan 120 (!) különböző nyelvet beszélnek az itt élő emberek. Egy picit kevésnek érzem ide az a kettőt, amivel én bírok. Egyébként az eredetileg is ide született belga emberek, közülük is inkább a flamandok valóban nagy nyelvtudorok. Belgiumnak hivatalosan három anyanyelve van - flamand, francia és német - ezért ezeket mindenképpen érdemes megtanulni még gyerekkorban. - Képzeljétek el azt, amikor külhonból idetelepedik az egyszeri emberke, hogy majd itt keres munkát és azzal fogadják, hogy jó jó, de azért az ország anyanyelvét csak beszélni kellene. Melyiket? Mind a hármat.. :) - Ezen kívül minden TV adás és mozi film feliratos, ezért az angolt is elég gyorsan megtanulják az itteniek. Így fordulhat elő, hogy egy frissen egyetemet végzett belga emberke nem ritkán négy nyelvet beszél magas szinten. Ha esetleg még jobban érdeklődik a nyelvek iránt, akkor gyakran ez a szám inkább hat, vagy nyolc. Mivel a latin nyelvcsaládba tartozó nyelvek (francia, olasz, spanyol, portugál) elég hasonlóak, ezért adott esetben ezeket is fel szokták venni az itteniek.  Az is érdekes tapasztalat volt, ami elég gyakran megesik itt velem, hogy miután megkérdeznek tőlem valamit franciául, vagy flamandul és én - egyelőre - csak annyit tudok erre mondani, hogy nem beszélek még franciául, arra nem fejrázás, vagy eszeveszett francia/flamand hadarás a válasz, hanem egy elegáns visszakérdezés, hogy akkor milyen nyelven szeretnék kommunikálni, németül, angolul, spanyolul... Persze ennek - szintén saját tapasztalat szerint - van azért egy olyan oldala is, hogy ezek a nagyon sok nyelvet beszélő emberek gyakran teljesen össze vannak zavarodva és nem mindig  találják el, hogy éppen melyik nyelvet is kellene használniuk egy adott szituációban. Akkor éreztem ezt meg leginkább, amikor elkezdtem a francia nyelvtanfolyamomat. Bizony, már "kőkeményen" belevágtam ebbe is. Szóval egy bolgár és egy olasz kollégával együtt indultunk neki ennek a kalandnak. Nos a francia tanárunkról gyorsan kiderült, hogy 8 nyelven beszél és persze köztük olaszul is. És persze az olasz kollégám pont az ő kis kedvenc olasz falujából származik és egyébként olasz, szóval azonnal megvolt a szimpátia. No meg persze ez egy lehetőség a tanárnőnknek, hogy olaszul cseveghessen, ezért gyakorlatilag a francia nyelvtanfolyam átment egy ilyen manapság divatos 2 in 1 típusú tanfolyamba, ahol kettőt pislogok és már olaszul kapom az arcomba a magyarázatokat. No nem baj, igyekszem kihámozni a francia részt, az olasz résznél pedig rápihenek egy kicsit. :)

Egyébként az utóbbi időben már egy picit kezd könnyebb lenni az itt lét. Sikerült összebarátkoznom néhány honfitárssal, így már nem annyira zavar, hogy a kollégákkal viszonylag felületes a viszony. Persze ez utóbbi is valószínűleg csak idő kérdése. Majd kiderül. De persze az is lehet, hogy mostanában azért érzem könnyebbnek az itt létet, mert szerencsésen alakult a március és viszonylag sokat utaztam ide-oda. Általános ugyanis az a nézet, miszerint azért jó Brüsszelben lakni, mert innen nagyon könnyű elmenni, elutazni bárhová. :)

Most hétvégén viszont nem én utazom, hanem végre megjönnek az első otthoni látogatók. Juhéjj! Ezúton is bátorítok mindenkit, aki olvassa ezt a blog-ot és éppen egy jó kis belga túrán töri a fejét, hogy ne legyen rest megkeresni. 

Most pedig irány a heti rendszerességgel megtartott össznépi EU-s party. Hamarosan újra jelentkezem, remélem. :)

Szépen lassan ismét sikerül ráhangolódnom az ittlétre, az itteni életritmusra. Önmagamhoz híven úgy döntöttem, hogy nem hagyom a dolgokat csak úgy a saját tempójukban haladni, egy picit rásegítek erre a folyamatra. Mi sem lehetne ebben jobban segítségemre, mint egy kis tánc. Felkaptam tehát a táncoló lakkcipőmet, kerestem egy Salsa club-ot és belevágtam. 

A Salsa Bruxelles a "legbelebb" belvárosban található, gyakorlatilag a Grand Place tőszomszédságában. Kicsit tartottam eleinte a dologtól, hányan lesznek, megfelelő lesz-e a fiú-lány arány, de alaptalanok voltak a félelmeim. Legalább 50-en gyűltünk össze a kb. 40-50 m2-es teremben, ahol Alain, Belgium egyik legtapasztaltabb latin tánctanára tartotta meg az órát.

Szerintem a képről is átjön, hogy Alain nagyon mókás figura. Bár egyelőre nem sokat értettem a poénjaiból, hiszen az órát nagyrészt franciául tartotta, de gyakorlatilag egyfolytában nevettünk. Nem csak az vicces, amit mond, hanem az is, ahogyan és amilyen gesztusokat használva mondja, mutatja be a feladatokat. Egy olyan ember, aki teljesen hozzáidomult a tánchoz és ahhoz az életérzéshez, amit ezek a latin táncok sugároznak magukból. Sőt, már ő maga sugározza azt. Legalábbis ez volt az első benyomásom. 

A lényeg az, hogy hihetetlenül felszabadító érzés volt ez a másfél óra és most először érzem úgy, hogy valóban meg fogok tanulni egy picit salsázni. A másik tanulság pedig az, hogy még egy ilyen nagyon nemzetközi városban is igaz az, hogy 50 emberből legalább 2 magyar. Majd még próbálom pontosítani a számokat.

A belvárosból hazafelé mendegélve ért egy kétes értékű meglepetés. Talán még nem említettem, hogy sajnos Brüsszelben is sok az otthon nélküli, hajléktalan ember. Ők többnyire az aluljárókban várják sorsuk jobbra fordulását, hiszen itt nem tiltották ki onnan őket. Az azonban nagyon szembetűnő (és sajnos teljesen érthető) különbség az otthoni helyzethez képest, hogy itt jóval szélesebbnek látszik a szociális háló. Például minden este jut nekik egy tányér meleg étel. Visszatérve a meglepetésre, a metró aluljárójában sétálva lettem figyelmes két artikulálatlanul óbégató férfi hangra. Először nem is értettem, hogy miért figyeltem fel rájuk, aztán szép lassan elkezdett bizseregni, mintha az a néhány szófoszlány, amit ki tudok venni, magyar lenne. Egy pici hallgatózás után már teljesen világos volt, hogy két magyar, koki-maki részeg hajléktalan úriember találta meg egymást és jól összevitatkoztak valamin. Volt ott kiabálás, egymásra legyintés, hátat fordítás és faképnél hagyás, majd újra egymásra találás. Én meg úgy döntöttem, hogy most nem köszönök nekik, holnapra már úgysem emlékeznének semmire.

És végezetül csak hogy Ti is tudjátok, Brüsszelben nem triviális dolog a fűtés és meleg víz, ma végre megjavították a fűtést az albiban. Így már egészen kellemes hőmérséklet uralkodik a szobákban és végre van meleg víz is. Ez pedig nem rossz dolog, tekintve hogy mostanában Belgiumban szokatlan hidegek uralkodnak. Reggelente simán -15-ig is leszalad a hőmérő higanyszála.

Sziasztok!

Tegnap este úgy döntöttünk, hogy még nem untunk rá egymásra, ezért megismételjük a vasárnapi iszogatós-beszégetős estét, így megint Orsinál és Levinél kötöttem ki. Ismét nagyon jót beszélgettünk, de most egy picit többet ittunk hozzá és rengeteg elmés megállapításra jutottunk az itt élő emberekkel kapcsolatban, amit józanul már nem szívesen részleteznék. Legalábbis nem itt. Annyit azért elárulhatok, hogy arra a megállapításra jutottunk, hogy a magyarok tényleg szépek. :) Persze visszaidéztünk számos régi, debreceni tollasos story-t is. Remélem senki sem csuklott!

Idő közben azonban odakünn hatalmas havazás kezdődött. Készítettem is néhány képet, hátha Benneteket is érdekel a hófödte Brüsszel. Ami itt talán helyi specialitás, hogy ez a viszonylag nagy mennyiségű hó egyáltalán nem okozott különösebb extra fennakadást a közlekedésben, hiszen itt mindig káosz uralkodik. Azért az látszott, hogy néhányan még nem ismerték fel a téli gumi előnyeit és órákon keresztül próbáltak eljutni egy alig 2%-os emelkedésű utca egyik végéből a másikba. Sajnos azonban nyári gumival ez teljesen hasztalan próbálkozás maradt és csak az egyhelyben pörgés-forgás, csúszás-kaparás tartotta melegen a gépsárkányokat. Sajnáltam őket, de meg kell hagyni, viccesen nézett ki éjfélkor, hogy sehol másutt nem volt autó, csak ezen az utcán, ott viszont 50 méteren belül kb. 30 kocsi torlódott össze és egyik sem bírt eljutni az utca végéig. No én nem vártam meg, hogy mi lesz velük, inkább siettem haza és közben kattogtattam. 

Íme:

BUÉK mindenkinek, akivel még nem találkoztam és nem mondhattam személyesen!

Egy "rövidebb" szünet után vasárnap visszatértem, hogy ellenőrizzem, Brüsszelben sem jött el a világvége. És valóban, itt még megannyi helyen láthatóak a karácsonyi dekorációk, szinte semmi sem változott azóta, amióta kalandosan hazautaztam.

A Karácsony előtti utolsó itt töltött napjaim elég sűrűre sikerültek. Nagy nehezen ugyanis azon a szerdán sikerült aláírnom egy lakásbérleti szerződést. A belga törvények szerint azonban pontosan két havi kaúciót kell villantani ahhoz, hogy érvényes legyen a szerződés. A kaúció letétbe helyezésének legbiztonságosabb módja az, ha nyit az emberfia egy úgynevezett blokkolt letét számlát, ami a bérbeadó és a bérlő aláírásával együtt érvényes csak. Ezután az ott elhelyezett pénzhez mindkét fél csak a másik jóváhagyásával férhet hozzá. Vitás szituációk esetében tehát rá vannak kényszerítve a felek a konszenzusra. Ez szerintem jó ötlet és valóban elég biztonságosnak tűnik.

El is mentem a bankhoz azzal a szándékkal, hogy ezt a blokkolt számlát megnyissam, de már csak pénetken délután egy órára kaptam időpontot. A gépem 17:30-kor indult, így nekem 14-14:30 között mindenképpen el kellett hagynom a várost. Szóval necces volt. De ha ez még nem lenne elég, tovább borzolták a kedélyemet azzal, amikor közölték, hogy csak úgy lehet ezt a számlát megnyitni, ha az ennél a banknál vezetett, és még éppencsak megnyitott, normál folyószámlámon már ott hemzseg a letétbe szánt összeg. Erre pedig kevés esély volt, mivel a nemzetközi átutalás szerintük biztosan nem érkezett volna meg péntekre. Maradt a másik lehetőség, készpénz. Nos ehhez viszont jelentősen át kellett állítanom a bankkártyáimhoz tartozó készpénz felvételi limiteket. Viszont mivel kártyatípusonként is van maximuma a megengedhető limitnek, így még péntek reggel kicsit utalgatnom kellett a két bankszámlám között, hogy le tudjam majd venni a megfelelő mennyiségű mannát. És hát itt (is) szeretnék elrebegni egy hálás köszönömöt, amiért otthon már bevezették a 4 órán belüli bankközi átutalásokat, mert így pont hozzá tudtam férni pénteken délután 1 órakor az összeghez. Persze az ATM-eknek is volt egy felvételi limit, de összesen hatszor cserélgetve a kártyáimat a dolog megoldódott. :) Számla megnyit, szerződés érvényesítve, irány a repülőtér, minden a legnagyobb rendben. Azt hittem...

Repülőtér teljesen tele volt, nyilván a legtöbben az utolsó napokra hagytuk a hazautazást. Nekem Ryanair járatra volt jegyem és csomagjegyem. Mivel sejtettem, hogy nagy lesz a tömeg, így hamarabb elindultam és két és fél órával a gép indulása előtt ki is értem Charleroi-ra. Nem volt mit tenni, be kellett ülnöm egy kávéra és egy túrótortára Paul-hoz. Mivel szabad asztal már nem volt, két lányhoz csapódtam, akik azonnal beavattak, hogy éppen az utazásokról beszélgetnek, szóval kapcsolódjak be nyugodtan, ha szeretnék. Nagyon kedvesek voltak és így beszélgetve gyorsan el is repült az idő. No meg a gépem is majdnem, mert kicsit belefeledkeztem a társalgásba. Jó volt ellazulni picit a sok rohanás után.

No de itt kezdődött egy újabb kis izgalom, mert addig - nyilván a tapasztalatlanságom miatt - én nem tudtam, hogy ryanair-ék milyen extra díjakat számolnak fel a plusz csomag kilókért. Már csak három perc volt hátra a becsekkolásból, amikor lemérték a táskámat és kiderült, hogy 9 kilóval nehezebb, mint kellene. Megpróbáltam bevetni Shrek Csizmás Kandúrjának megható pillantásait, de válaszként félrehajították a táskámat és közölték, hogy vagy befizetem a kilónként 20 euró plusz pénzt 3 percen belül, vagy itt karácsonyozok. Volt nagy ijedtség, mivel fogalmam sem volt arról, hogy egyáltalán lehet-e még levonni bármennyi pénzt a kártyáimról aznap. Sok időm persze nem volt ezt átgondolni, csak rohantam a ryanair pulthoz, betuszkoltam a kártyámat és faarccal vártam a csodát. Emelte a tétet, hogy a korábbi szálláshelyül szolgáló szállodából már ki kellett csekkolnom reggel, a bérelt lakás pedig csak január 10-étől volt üres, tehát maradt a repülőtér, mint lehetséges B terv az ünnepekre, de legalábbis arra az estére. Már el is kezdtem felmérni a terepet, hol van a Karácsonyfa, ilyesmi. Ám szerencsére ekkor a ryanair-es hölgy visszatolta a kártyámat azzal, hogy minden rendben, a tranzakció megtörtént. Emelt fővel visszarohantam a check-in pulthoz, kezemben a fizetést igazoló blokkot lobogtatva. A táskám és én is felülhettem a gépre, ami nem volt egy utolsó érzés. :)

A visszafelé útra már okosan WizzAir-t választottam. Tényleg nem szeretnék én reklámozni, valószínűleg nincs is rá szükségük, de óriási különbség van a két fapados társaság között mind hozzáállásban, mind stílusban és nem utolsó sorban az utaskísérők kinézetében. 

A gép hófödte tájról indult és oda is érkezett meg, mintha nem is repültünk volna sehová, csak röpke két órán keresztül köröztünk volna Budapest felett. Szerencsére azonban nem ez történt, rendben landoltunk Charleroi-n.

Hihetetlen módon sikerült vasárnap este hozzájutnom az újdonsült albérletem kulcsaihoz is. Ebben Orsi - köszi, köszi, köszi - volt segítségemre, mert csak kora délután vállalták a bérbeadók, hogy elhozzák az irodájukba a kulcsokat, amikor én még Ferihegyen kóvályogtam, így meg kellett kérnem őt, hogy szaladjon el érte. Szóval repülőtérről irány Orsiék, ahol előbb kicseréltük az ünnepek élményeit egy kellemes beszélgetés keretében, egy pohár whisky mellett, majd a kulcsok birtokában megcéloztam az albit. A lakás egyébként teljesen rendben van, vendégek fogadására abszolút alkalmas, sőt igényli. Lehet jönni megnézni! :)

Mivel tartalmilag nem illik ide, így a következő posztban mutatom meg, hogy milyen is az, amikor Brüsszelt ellepi a jótékony hótakaró.

Mégegyszer BUÉK!

Először is szeretném mindenkinek megköszönni a biztató hozzászólásokat, nagyon jól estek!!! :) Mindig igyekszem fejben tartani, senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Meg fogok gyürkőzni a kezdeti  nehézségekkel.

Sajnos egy szomorú otthoni esemény is beárnyékolja a mostani időszakot, így inkább beszéljenek most a képek helyettem. Igyekszem megmutatni, hogyan is zajlik itt a karácsonyi készülődés.

Kezdésnek néhány kép a St. Catherine-i - igazi - karácsonyi vásárról, ahol nagy örömömre magyar árusoktól vásárolhattam ajándékokat. Jó érzés volt volt látni a magyar zászlókat, hogy mennyire körülrajongták az emberek ezt a két kis bódét és beszélgetni egy kicsit.

Az alsó képen látható úr, hatalmas lelkesedéssel és hihetetlenül mókás produkcióval mutatta be az általuk készített kesztyűbábok képességeit, legalább 68 különböző nyelv közismert szavait használva. Annyira lebilincselő volt az előadás, hogy például egy ázsiai származású anyuka újra kérte az előadást és csak ezután volt hajlandó vásárolni.

S végre, meg tudom mutatni Nektek a Grand Place-on lévő karácsonyi "dekorációt". :)

És ezt még tudják fokozni:

És ha ez még nem lenne elég, akkor tessék: ;)

El kell ismernem, hogy minden este hatalmas tömeg veszi körbe és fotózza, filmezi a fényjátékot. És persze az üzleti érzék sem veszett ki az itteniekből, az absztrakt karácsonyfa tetejére fel is lehet mászni.

A belvárosban  sétálgatva természetesen jó néhány szépen feldíszített, hangulatos utcácskára lehet lelni.

A hétvégi forgatagban volt aki óriás szappanbuborékot eregetett:

És volt aki pukkantott:

Járt az "elismerő" tekintet:

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!!

Elhatároztam, hogy írok egy kicsit személyesebb hangvételű posztot is. Most egyébként is szentimentális hangulatban vagyok és eddig mindig tartózkodtam attól, hogy ilyenkor írjak a "naplómba". Tartottam attól, vagy talán még most is tartok, hogy valójában erre senki sem kíváncsi. De végül is ez mégis csak az én naplóm, nem? :) Furcsa lenne, ha nem kapnának itt helyet a kétségek, a megingások. Akkor nem a valóságot tükrözné. És talán még másnak is hasznos lehet, ha látja, hogy milyen is megélni a távolságot ebben a korban, először az életben. Ugyanakkor érdekes kísérlet is, mert gyorsan kiderülhet majd, hogy mennyire kedvelitek, vagy nem, az ilyen típusú bejegyzéseket.

Általában "itthon" - a lakásban, ahol most is tartózkodom - interneten magyar rádiókat hallgatok. Ezt csak azért írom le, mert ma este éppen éjfélkor értem vissza a tollasról, pontosan a Himnusz kezdetére. Őszintén be kell  valljam, hogy már elég régen történt meg ez velem, hogy ekkora örömet okozzon mi kis Himnuszunk. És igen, bármennyire is fennhéjázósan hangzik, mozdulatlanul állva hallgattam végig, igen. Nagyon jól esett.

Az érzések, amik körülvesznek, elég hullámzóak. A legtöbbször szerencsére a hatalmas kihívást látom az ittlétben.  Folyamatosan a leghihetetlenebb és korábban legelképzelhetetlenebbnek tartott megoldandó feladatok foglalják az időm nagy részét és ez jó érzés. Jó érzés, ahogy haladok előre. Ugyanakkor mindenkinek vannak határai, bár mindenkinél más az, amit el tud viselni. A mai nap már meghaladta a saját határaimat. Nem tudom pontosan miért. Talán nem is csak egy konkrét oka van. Biztosan nem sokat segített a közérzetemen, hogy két lakást is megpróbáltam kibérelni, de egyik sem sikerült. Nem azért, mert valaki elhappolta, hanem mert egyszerűen leráztak az ingatlanközvetítők, miután megtettem az szándéknyilatkozatomat. Mint ma egy kollégámtól megtudtam, sajnos erre továbbra is számíthatok, mert a közvetítők nem szeretik a Kelet-Európából érkezőket - nekik mi már keleten vagyunk - és nem valószínű, hogy kiadják nekem a lakásokat. Azt tanácsolta, hogy  mindig olyan hirdetéseket keressek, ahol találkozhatok a tulajdonossal, mert általában ők sokkal rendesebbek.

Azt is furcsa megtapasztalni, hogy persze mindenki igyekszik nagyon segítőkésznek eladni magát, de amikor valóban szükség lenne valami konkrét segítségre - itt most ne nagy dologra gondoljatok, csak mondjuk egy telefonszámra, vagy egy olcsóbb hotel címére, nevére -, akkor nem nagyon számíthatsz valójában senkire.

További példaként említhetném a fantasztikusra sikeredett HR-es fogadtatásomat az Altran-nál. Egy "kemény" kis flamand csajjal együtt hallgattuk végig a flamand részleg HR-esének tájékoztatóját. Miután ugyanis az én részlegem HR-ese megtudta, hogy van még egy új jövevény a másik osztályon, gyorsan lepasszolta a melót. Nos hát a flamand részleg HR-ese viszont nem annyira beszélt angolul, mint amennyire flamandul. De azért "mindent" beleadott. Igyekezett tőmondatokban elmondani, hogyan is működik a cég, milyen belga törvények vonatkoznak rám, miért nem kaphatok  szabadságot  2013-ban, ilyesmi. Gondolom el tudja mindenki képzelni, mennyire lehet ilyesmit tőmondatokban megmagyarázni. Viszont a legszebb az volt, amikor megpróbáltam valami épkézláb magyarázatot kicsikarni belőle és visszakérdeztem. Ilyenkor mindig ránézett a flamand csajra, majd 5-10 percen keresztül(!) ingyenes flamand társalgási órát tartottak nekem. Ezután rám nézett és azt találta mondani, hogy keressek rá a net-en, ő nem tudja elmondani. Hát szép... Puffogtam magamban egy sort utána, még azon is elgondolkoztam, hogy megírom a főnökömnek, hogy milyen sokat tanultam flamandul, de rájöttem, hogy ezzel egy perccel sem éri meg többet foglalkozni. Nem engem minősít és egyébként sem erre szeretnék koncentrálni. Így aztán ma már csak mosolygok az egészen.

Az is nagyon idegen számomra, hogy itt mennyire minden a pénz körül forog. Még nem nagyon tudtam úgy sörözni a kollégáimmal, hogy ne jöjjön szóba a pénz. Például ma amikor a szigetországi kollégáimmal közöltem, hogy én nem szeretnék 1000 eurónál többet költeni albérletre, akkor gyakorlatilag elvesztem a szemükben. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy itt ~700+rezsi=~850 euró körüli összegért lehet bérelni egy stúdió "lakást". Vagy azt is érdekes volt megtapasztalni, hogy minden pozíciót csak az érte járó fizetés alapján ítélnek meg. Eddig még senkit nem hallottam olyat mondani, hogy "én azért csinálom ezt, mert ezt szeretem csinálni", vagy  hogy "azért szeretnék előrelépni/váltani, mert azzal szeretnék foglalkozni". Nem. Itt mindennek a magyarázata a pénz.

A mai edzés és két sör után egy kicsit már meguntam és nagyon finoman felvilágosítottam a beszélgető partnerem, hogy igazából én nem szeretnék a pénzről beszélni és engem most ez nem igazán motivál.  Úgy hoztam ezt a tudomására, hogy elmeséltem neki, hogy mi otthon nem nagyon beszélünk a pénzről, nem mondjuk el egymásnak, hogy ki mennyit keres, mert nem tartjuk annyira fontosnak. Sokkal fontosabbnak tartjuk az emberi kapcsolatokat, stb. Szerencsére partner volt, s kicsit megkönnyebbülve ismerte be, hogy valóban nem a pénz kellene, hogy a legfőbb motiváló tényező legyen és főleg nem sörözés közben. Azt állította, hogy ez a rossz szokás már itt ragadt rá.

Valójában persze nem is erről szerettem volna most írni, hanem a szentimentális hangulatomról. Ha jól emlékszem az ittlétem alatt most fordul elő másodszorra, hogy csak ülök a kanapén, magam elé bámulva és folyamatosan az jár a fejemben, hogy mi a frászt keresek én itt. Miért nem hagyom meg másnak ezt a világot? Egyébként is mindenki mindenféle érthetetlen nyelven halandzsázik körülöttem... Na jó, azért ennyire nem borús a helyzet, szerencsére. :) De most tényleg nagyon gondolkodóba estem.

De legalább az edzés jó volt. Játszottunk 6 szett párost a Belga válogatott korábbi oszlopos tagjaival, szóval panaszra nincs okom. Picit még jobbak nálam, de ez csak idő kérdése, for sure. Idővel vagy én leszek jobb, vagy ők rosszabbak. Én meg épp ráérek.

Na megyek, kialszom magamból a kétségeket. Szép napot mindenkinek, akinek volt ereje végigolvasni!

u.i.: És eközben azért együtt is érzek az otthoni diáksággal! Hajrá!

Sziasztok!

Ismét eltelt néhány nap a legutóbbi poszt óta és össze is gyűlt egy kis mondanivaló a fejemben, amit megosztanék Veletek. Remélem nem bánjátok.

Kezdjük mindig a pozitívumokkal. Megérkezett kis fővárosunkba (sör, csoki, eső, EU, béke, tüntetés és akcentusok) a Nobel békedíj. :) Hurrá, hurrá! Ennek örömére fel is díszítették Berlaymont-ot, az Európai Bizottság székházát.

Az élesebb szeműek ügyesen észrevehetik, hogy a mi kis nemzeti lobogónknak keresve sem lehetett volna jobb helyet találni. Véletlen, vagy sem, de a béke galamb mellett balra látható a tisztelgésként készült zászlón, ami így - engem legalábbis - eléggé emlékeztet a Magyar Népmesék sorozat emblémájára. Mivel a szomszédos épületben dolgozom és minden nap elmegyek Berlaymont mellett, mostantól kicsit személyesebbnek érzem a fogadtatást. :)

"Kicsi" üröm ugyan vegyült a nagy örömbe, hiszen a Nobel-békedíj és az újdonsült díszzászló első brüsszeli napját egy népes létszámú tibeti küldöttséggel "ünnepelhettük" együtt, akik igyekeztek a döntéshozók tudomására hozni, hogy akad még azért tennivaló, bőven. Hát, azt hiszem, ezzel mindenféle akadékoskodás nélkül egyet érthetünk.

Ami a mindennapokat illeti, a munkán, tüntetéseken és a sportoláson kívül mostanában főleg a lakásvadászat tölti ki a mindennapjaimat. Nem is akárhogy. Ennek viszont kellemes velejárója, hogy keresztül-kasul bejárom Brüsszelt. Meg is találtam az egyik - számomra legalábbis - legélhetőbbnek tűnő városrészt Ixelles-ben, az Ixelles-i tavak körül. Itt kellemesen keveredik a bohém egyetemista életmód, a fiatal, illetve középkorú, céltudatos munkavállalók picit megfontoltabb, bár néha teljes ellazulásra és fejvesztésre vágyó ritmusával. És persze az itt lévő tipikus kis belga utcák lejtőin, a kedves kis házakban ugyanúgy megtalálják a helyüket a fiatal családok is. Ja, és el ne felejtsem, hogy itt van a híres Place Flagey a szintén híres és első pillantásra valóban a "megér egy misét" kategóriába  tartozó Café Belga is.

Azt még nem tudom, hogy sikerül-e itt találnom lakást, de az biztos, hogy a Belgába benézek majd néha. Mondjuk egy-egy Jazz koncertre. 

A másik "érdekes" élmény, ami főként a lakáskereséshez, illetve az ide-oda utazgatáshoz kapcsolódik, hogy mostanában elég sokat buszozok. Nos igen. Ezt a tapasztalatot már nehezebben tudnám beilleszteni a kellemesek közé. Az itteni vezetési stílusról már írtam korábban - hihetetlenül agresszív, eddig azonban bíztam abban, hogy a busz sofőrök csak profibbak valamivel. Hát nem. Elképesztően agresszívek, ide-oda csapkodják a buszt, pörölnek mindenkivel - ez főleg azért érdekes élmény, mert a legtöbb buszon nyitott vezetőfülke van. De az utasok teljes nyugalommal engednek el minden ilyesmit a fülük mellett.

Egyébként arról is hallottam egy sztorit, hogy miért alakult így az itteni közlekedési morál. Belgiumban ugyanis a 60-as évekig alanyi jogon járt a jogosítvány minden nagykorúnak.(!!!) Könnyen ki lehet számolni tehát, hogy még bőséggel vannak ma is az utakon olyanok, akik "jutalom-jogsival" rendelkeznek. Mentségükre legyen mondva, az ilyen jogsival üzemeltetett járművek rendszáma egy picit különbözik a "normál" belga rendszámtól, de laikus szemmel nem lehet észrevenni ezt, vagy legalábbis nem lehet tudni, hogy miért van kevesebb betű a rendszámon. Amit viszont egyből ki lehet szúrni az az, hogy itt nem lehet meggazdagodni az index izzók cseréjéből... Úgyhogy mindenki nagyon körültekintően "gyalogoskodjon", aki erre jár. :)

Brüsszelnek más, jóval csendesebb részeit is felfedeztem tollas lehetőségek után kutakodva. Vasárnap délután például elindultam a 44-es villamossal - igen, most végre megtaláltam, juhéjj - az egyik külvárosi részbe, Wezembeek-Oppem-be. Már korábban is tudtam, hogy Brüsszel nem olyan nagy és láttam, hogy nagyon szép erdős területek határolják. Azt viszont nem gondoltam, hogy a villamos konkrétan 15 percen keresztül halad az erdőben megállás nélkül. Na jó, lehet, hogy egy picit túloztam...

A terem konkréten Brüsszel legszélén volt, onnan keletre már csak a nagy pusztaság látszott. Ott fotóztam ezt a - szerintem - tipikus, szép házat is.

De kanyarodjunk vissza a tollasra, hátha ez is érdekel valakit. Ha minden igaz, akkor lassan ebben is megtalálom a helyem. A bad79, ahová egy korábbi edzés után meghívtak, jó kis csapatnak tűnik. Kicsit messze vannak ugyan, Anderlecht-ben, de kedvesek és befogadóak voltak. Vannak korombeli top-kategóriás, nagyon jó játékosaik is. Egyből játszottunk 2-3 párost, utána egyénit. Az "edzés" pedig, mint itt mindig, sörözéssel zárult. Kedvelem ezt a mentalitást. :) Egyébként Brüsszelben olyan helyet találni, ahol valódi edzések is vannak felnőttek részére, nem könnyű. "Bár én inkább azt a szót használnám, hogy lehetetlen." Itt legalább keddenként van egy erőnléti edzés is, de nekem már a játék + sör is bőven megteszi este 8 után.

Eddig talán még nem, vagy csak alig beszéltem a nyelvi nehézségekről. Valószínűnek tartom, hogy itt nehezebb elsajátítani, illetve tökéletesíteni az angol tudásomat, mint egy eleve natív angol területen, főleg hogy a legtöbben franciául beszélnek körülöttem. Így is elmondható azonban, hogy valószínűleg Brüsszelben a legnagyobb a sűrűsége - és a szórása is - az egységnyi területre jutó különböző angol akcentusoknak. Ami a körülöttem élők megértését illeti, a legnehezebb dolgom a skót kollégámmal van. Persze most az anyanyelvi angollal rendelkezők biztosan csak legyintenek, de nekem tényleg nehezemre esik kiigazodni azon, amit mond. A magánhangzókat teljesen egyformán, nagyon röviden és zártan ejti ki, nagyjából minden 'e'-nek hangzik. Valamelyik nap például örömmel újságolta, hogy volt edzőteremben, mert "nagyon kövér akar lenni a síelésre"... Legalább két másodpercig sehogy sem bírtam összerakni, mire rájöttem, hogy nem kövér, hanem fitt. De a könnyebbség kedvéért ő ugyanúgy ejti. Persze gondolom, hogy neki is megvan a véleménye az én hunglish-emről. :) Néha már észreveszem rajta, hogy zavarja, hogy még mindig vissza kell kérdezzek egy-egy mondata  után. Főleg akkor, ha hozzám beszél. Akkor nincs elég időm az értelmezésre, s kénytelen vagyok sűrű elnézés kérés közepette megkérni, hogy mondja el még egyszer érthetően, hogy miről beszél. Remélem azért lesz ez még jobb is! Egyébként mostanában már sokkal jobban, szinte gond nélkül megértem az elképesztően gyorsan beszélő kollégáimat is. Viszont ennek az a következménye, hogy önkéntelenül, szintén hihetetlenül gyorsan kezdek el válaszolni nekik és mindig magyarul. Valahogy annyira természetesen és gyorsan jön az első szó, amit azután persze mindig elnyelek és kiköhögöm az angol megfelelőjét is. Hát biztosan vicces lehet kívülről, de belülről nem az.

Időjárás: Most szombaton végig sütött a nap!!!!!!! Höhöjj, nagyon élveztem! :) A többiről beszéljen inkább a némaság helyettem. ;)

Remélem Mindenki jól van! Folynak a BEAC-os edzések és a sörök, megy az MVMP és jól halad az ironman kiképzés is! Nyugodtan "kommenteljetek" ám, ha van idő, meg kedv. Páááááááá!

A mai napom igazán izgalmasra sikeredett. Persze, persze, megnéztem egy-két lakást is, és igen, megterveztük ma az EEAS üzenetkezelő modulját, de közben meglátogatott bennünket Hillary. Hatalmas biztonsági előkészületek voltak. A buszok nem állhattak meg a bejáratnál :), két szárny és két emelet volt lezárva délután és mindenütt CIA ügynökök szaladgáltak. Szerencsére az idegen légiós múltamnak köszönhetően sikerült kijátszanom az őröket és ezt a fotót lőttem. ;)

Utólag már bevallhatom, hogy egy picit csalódtunk, amikor megérkezett. Azt hittük a biztonsági előkészületek miatt, hogy Joulupukki érkezik hozzánk, de végül is ez is valami.

Munka után pedig a szokásos szerda esti hangulat uralkodott a kantinban:

Na jó, lehet hogy a karácsony közeledése is szerepet játszott ebben a buliban. Ja és ki tartotta a köszöntőt?

Cathrine Ashton személyesen. Sosem gondoltam volna, hogy találkozni fogok ezekkel az emberekkel. No de ki tudja mit hoz még a jövő. :)