Irány Brüsszel

Szépen lassan ismét sikerül ráhangolódnom az ittlétre, az itteni életritmusra. Önmagamhoz híven úgy döntöttem, hogy nem hagyom a dolgokat csak úgy a saját tempójukban haladni, egy picit rásegítek erre a folyamatra. Mi sem lehetne ebben jobban segítségemre, mint egy kis tánc. Felkaptam tehát a táncoló lakkcipőmet, kerestem egy Salsa club-ot és belevágtam. 

A Salsa Bruxelles a "legbelebb" belvárosban található, gyakorlatilag a Grand Place tőszomszédságában. Kicsit tartottam eleinte a dologtól, hányan lesznek, megfelelő lesz-e a fiú-lány arány, de alaptalanok voltak a félelmeim. Legalább 50-en gyűltünk össze a kb. 40-50 m2-es teremben, ahol Alain, Belgium egyik legtapasztaltabb latin tánctanára tartotta meg az órát.

Szerintem a képről is átjön, hogy Alain nagyon mókás figura. Bár egyelőre nem sokat értettem a poénjaiból, hiszen az órát nagyrészt franciául tartotta, de gyakorlatilag egyfolytában nevettünk. Nem csak az vicces, amit mond, hanem az is, ahogyan és amilyen gesztusokat használva mondja, mutatja be a feladatokat. Egy olyan ember, aki teljesen hozzáidomult a tánchoz és ahhoz az életérzéshez, amit ezek a latin táncok sugároznak magukból. Sőt, már ő maga sugározza azt. Legalábbis ez volt az első benyomásom. 

A lényeg az, hogy hihetetlenül felszabadító érzés volt ez a másfél óra és most először érzem úgy, hogy valóban meg fogok tanulni egy picit salsázni. A másik tanulság pedig az, hogy még egy ilyen nagyon nemzetközi városban is igaz az, hogy 50 emberből legalább 2 magyar. Majd még próbálom pontosítani a számokat.

A belvárosból hazafelé mendegélve ért egy kétes értékű meglepetés. Talán még nem említettem, hogy sajnos Brüsszelben is sok az otthon nélküli, hajléktalan ember. Ők többnyire az aluljárókban várják sorsuk jobbra fordulását, hiszen itt nem tiltották ki onnan őket. Az azonban nagyon szembetűnő (és sajnos teljesen érthető) különbség az otthoni helyzethez képest, hogy itt jóval szélesebbnek látszik a szociális háló. Például minden este jut nekik egy tányér meleg étel. Visszatérve a meglepetésre, a metró aluljárójában sétálva lettem figyelmes két artikulálatlanul óbégató férfi hangra. Először nem is értettem, hogy miért figyeltem fel rájuk, aztán szép lassan elkezdett bizseregni, mintha az a néhány szófoszlány, amit ki tudok venni, magyar lenne. Egy pici hallgatózás után már teljesen világos volt, hogy két magyar, koki-maki részeg hajléktalan úriember találta meg egymást és jól összevitatkoztak valamin. Volt ott kiabálás, egymásra legyintés, hátat fordítás és faképnél hagyás, majd újra egymásra találás. Én meg úgy döntöttem, hogy most nem köszönök nekik, holnapra már úgysem emlékeznének semmire.

És végezetül csak hogy Ti is tudjátok, Brüsszelben nem triviális dolog a fűtés és meleg víz, ma végre megjavították a fűtést az albiban. Így már egészen kellemes hőmérséklet uralkodik a szobákban és végre van meleg víz is. Ez pedig nem rossz dolog, tekintve hogy mostanában Belgiumban szokatlan hidegek uralkodnak. Reggelente simán -15-ig is leszalad a hőmérő higanyszála.