Irány Brüsszel

Nos, elérkezett az első együtt töltött hétvége végre. Kalandosra és néha komikusra sikeredett...

A történet úgy kezdődött, hogy a reptérről egyenesen egy újdonsült, volt kollégám búcsúbuliján volt jelenésem, így jelenésünk. Gyorsan túlestem a pofaviziten, aztán elindultunk bevásárolni. Orsitól tudtam meg, hogy a közelben  van egy Colruyt bolt, ami kicsit olyan, mint otthon a Metro volt annó, vagy még most is, és elég jó minőségű élelmiszerekkel van tele. A környéken, vagy talán Belgium-szerte ár-érték arányban az egyik legjobb lehetőség vásárlásra. Szóval a búcsúbuli után beugrottunk a ide. Szépen telepakoltuk a kis bevásárlókocsinkat, majd elindultunk fizetni. Miután az eladó srác lehúzta az összes holmit, kértem tőle szatyrokat. Ő értetlenül állt a kérés előtt és közölte, hogy nekik olyan nincs. Ha gondolom, tud adni papír dobozokat... Nos hát, nincs mit tenni, jöjjenek a dobozok. Ekkor már kezdtem érezni, hogy nem lesz könnyű hazautunk. El is indult a két kis szerencsétlen 3 jól megrakott papírdobozzal és egy kézipoggyásszal hazafelé. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy akár egy ember is volt az utcákon, aki nem nézett meg bennünket egy mosollyal kísérve. Néhány 100 méter gyaloglás után úgy döntöttünk, hogy ezt nem fogjuk bírni hazáig, így inkább felszállunk egy buszra, amivel legalább 1 megállót mehetünk. Csak annyira néztünk ki szerencsétlennek, hogy felszállás után azonnal átadták nekünk a helyet és azt hiszem a beszédtéma is megvolt az utazás hátralévő részére mindenkinek...

Szombaton délelőtt megnéztük Brüsszel óvárosát, ami gyönyörű arcát mutatta, félig már átadva a helyet a karácsonyi előkészületeknek. Jártunk a Brüsszel parkban, elhaladtunk a Királyi palota mellett, amin éppen fel volt húzva  a belga nemzeti lobogó, ami azt jelenti, hogy a királyi család valamely tagja éppen ott tartózkodott.

Átsétáltunk a Grand-place-on,

egészen a Manneken Pis-ig, vagyis a Pvalisilő Kisfiúig.

Ezután Orsival és Leventével átugrottunk Namur-ba, ami egy kisebb vallon település 70 km-re Brüsszeltől. Szerencsére ők már ismerősek errefelé és autójuk is volt, kényelmesen utaztunk és nagyon jól éreztük magunkat.

Namur-ban is lőttünk pár fotót és szembesültünk egy-két belga sajátossággal. Azt hiszem ezekről még nem írtam korábban. Valahogy itt teljesen máshogy működnek a dolgok, mint amit az átlag ember várna. És ez nem csak otthoni szemmel nézve van így, mert ugyanezekre a dolgokra panaszkodnak a többi nemzet képviselői is. Most nem megyek bele mélyebben, de csak a példa kedvéért azt leírom, hogy itt nem olyan könnyű beülni egy étterembe  és enni egyet. Komolyan! Van olyan étterem, igen étterem, nem büfé, vagy kantin, vagy ilyesmi, ami déltől délután 3-ig van nyitva. Van olyan, ahol hiába van nyitva az étterem, csak bizonyos időintervallumokban van konyha és még sorolhatnám. Hogy a szénsavas jeges teáról már ne is beszéljek... Soha ne próbáljátok ki!!! :) Igen és én ezután simán bevettem, hogy a fantában meg nincs szénsav... Ez van.

Namur-ban felmásztunk a várba és onnan nézegettük a kis városka épületeinek szorosan egymás mellett ágaskodó tetőszerkezeteit. Az összes tetőcserép sötétszürke volt, így próbált meg beleolvadni a folyamatosan szintén ilyen színű égboltba nyújtotta háttérbe.

A vár pedig telis-tele volt cserkészekkel, akik valamiféle feladatokat oldottak meg. Rövidgatyában... +6 fok volt, szemerkélő esővel. :) Egyébként bárhová mentünk Belgiumban, minden tér, park, óváros tele volt cserkészekkel. Szemmel láthatóan nagyon élvezték a jövés-menés-feladatmegoldást.

Estére visszatértünk Brüsszelbe és elmentünk Anitával lazulni egy kicsit. Igazából a Delirium nevű, méltán híres "pub"-ot kerestük. Be is ültünk egy Delirium nevű helyre, de van egy olyan érzésem, hogy nem ez volt az igazi. De sebaj, ez bennünket már egy cseppet sem zavart a megérdemelt sörmennyiség elfogyasztásában.

Vasárnap még egy kis brüsszeli séta. Megnéztük a Cinquanenaire parkot, amit Belgium függetlenné válásának 50 évfordulója alkalmából hoztak létre és építették ott fel az itteni Diadalívet. Mint Anitától megtudtam, a Diadalív nem készült el az évfordulóra, csak majd 20 évvel később, így az átadáskor a már elkészült oszlopok tetején fából faragott formák helyettesítették a most látható boltíveket. A park természetesen tele volt cserkészekkel, természetesen bermudában, akik mindenféle feladatot oldottak meg és folyamatosan érdekes mondókákat harsogtak.

A park után megnéztük még az EP brüsszeli épületet, ami egy hatalmas üveg irodaház, azután sovány malacvágtában kirohantunk a reptérre, ahol feltettem Anitát a hazatartó gépre. :)

Nos ennyi volt a hétvége. További jó hír távirati stílusban: elkészült a belépőkártyám. Alant látható. Most lehet kinevetni a fényképemet.

Egyéb helyzetjelentés: Kezd egy picit francia nyelvű tv-műsor túltengésem lenni. Kétoldali, akkut... Hiányoznak a barátaim! Asszem hirtelen ennyi. Pá, au revoir, á bientót, stb...